Rólunk

Gyermekkoromtól kezdve fontos önkifejezési forma volt számomra az öltözködés. Ezzel fejeztem ki a lázadásomat, a hangulatomat, és bontottam ki személyiségemet és nőiségemet. Mivel egészen fiatalon kezdtem táncolni, sok időt töltöttem színpadon, rengeteg inspirációhoz juttatott. Sokszor gondolkodom emiatt jelmez szerűen, és közel állnak hozzám a drámai vonulatok. Az egyetemen ipari termék-és formatervező mérnöknek tanultam, öltözék és kiegészítő modulon. Harmad évesen, 2014-ben kezdtem el menyasszonyi ruhákkal foglalkozni a tanszékvezető Kisfaludy Márta tanácsára. Az ő segítségével találkozhattam az első megrendelőmmel is.

Az első időkben az egész folyamatot egyedül végeztem, a tervezéstől az átadásig. A következő évben csatlakozott hozzám két arany kezű szabász, Sára és Zita, azóta pedig így dolgozunk együtt minden ruha költeményen.

A ruhák megalkotásában egyik legfőbb szempontom a kényelem, valamint az, hogy a tervezés során ne csak a tervezői szemléletem valósulhasson meg, hanem a menyasszony a részévé váljon a kész darabnak. Minden első találkozást nagyon várok. Szeretem megismerni a lehető legrészletesebben a hölgyet, akivel a következő időszakban, az élete egyik meghatározó periódusának kulcsfontosságú részletén dolgozhatunk együtt. Azt szeretném, ha a vendégeink átélnék a csodát, ahogy álmaik ruháját a testükre öntjük, hogy érezzék, minden részletben ott vannak, minden szabásvonal és varrat kizárólag nekik készül. Mind azon dolgozunk, hogy a ruha elkészítésének folyamata életre szóló élmény legyen, és az elkészülésének pillanatát közös dicsőségként éljük meg.

Hogyan dolgozunK?

Első alkalommal egy kötetlen beszélgetés alkalmával szeretnélek megismerni Téged, az elképzeléseidet, az igényeidet, a ruha viselésének körülményeit. Ha kölcsönös szimpátia alakul ki a beszélgetés során, a következő találkozásnál már tervek fölött zajlik tovább az ötletelés, míg az elképzelés végleges formát nem ölt. Minden esetben együtt választjuk ki az ideális sziluettet, a színösszetételt, az anyagokat, így valóban érvényesül az egyéned a készülő ruhában. Ezután kezdődhet a kivitelezés.

2-3 alkalom biztos szükséges lesz hozzá, hogy megfelelően lefektessük a ruhád tervének alapjait.

Amint véglegesítettük a terveket, kiválasztjuk az alapanyagokat, majd levesszük a méreteidet.

Az utolsó fázisban készül el a ruhád. A próbák során finom hangoljuk a részleteket.